"Vannak emberek, kivált nők, akiknek a szerencsétlenségben módot kell rá adni, hogy minél többet beszélhessenek. Van azután olyan is, akit - hogy úgy mondjam - már nagyon sokáig taposott a bánat, aki egész életében csak tűrt és szenvedett, akit sok nagy bánat és nap nap után temérdek kicsi bánat ért: az ilyet már nem lepi meg semmiféle váratlan katasztrófa, s még a legjobban szeretett élőlény koporsójánál sem feledkezik meg a választékos jó modor egyetlen előírásáról sem, hisz oly drága árat fizetett érte egész életében! Nem ítélem el érte; nincsen ebben sem galád önzés, sem érzelmi sekélyesség; az ilyen szívben, úgy lehet, több az arany, mint a legfennköltebb hősnőben, csak hát felülkerekedett benne a hosszú megalázkodás szokása, az önfenntartási ösztön, a megfélemlítettség és az elnyomottság."

Dosztojevkszij - A kamasz